Jelkepes szamjegy, valojaban meg en magam is megrazkodtam amint leirtam es folpillantottam a monitorra.

De en megis azt allitom, hogy misztikusan leleplezhetem a hetkoznapok mulando idointervallumat.

Nehez elkezdeni, de par szoban megis leirhato az erzes. Egyedul letezem.

Ez meg el is fogadhato lenne, ha legalabb neha mosolyoghatnek ugy, hogy ne gondoljak felre. Nem szivesen irok a bennem levo uressegrol, letezek de nem vagyok itt. A legrosszabb az, hogy hittem az emberekben lakozo josagban es szeretetukben, most meg remenytelennek latok mindent, nem elcsuggedeskeppen vagy sajnalatbol irom ezt, csupan a tapasztaltak alapjan elkepzelhetetlennek tartom, hogy tiszta lelku oszinte emberrel a sors osszehozzon. Azota amiota nem tagadom sajat magammal szemben, hogy romlott a vilag, azota kegyelmezek az embereknek. En nem tagadom, en is romlott vagyok mint ti, de halalosan kuzdok magam ellen. Vannak elkepzeleseim, almaim, tervem, celom ohh de a testem nem engedelmeskedik, nem enged meg a megvalositas utjara lepni.

Meg meddig kell meg varnom?

Behunytam szemem es sok ido nem kellett mas vilagban talaltam magam. A jovoben.

A tortenet ugy indul, hogy folsirt egy csodalatos gyerek mellettem. Nem a sajat szobamban voltam, hanem egy kisebb eleg rideg helysegben. Atrendezodott minden. A sajat dolgaim eltuntek, nem volt szekrenyem, nem volt televiziom, minden kicserelodott egy joval amortizaltabb helyetesito targgya.

A szuleimnel voltam akkor is, es ugyeneben a korban lehettem. Reggel mikor megebredtem a gyerek mellettem volt, apukam a masik szobamban a sajat targyaim hasznalta. A televiziom az ok szobajaban volt, a szekrenyem a testveremnel, es mindenki fittyet hanyt ram. A gyerek sirt.

Az en gyerekem volt.

Nem emlekeztem mikor szultem, nem emlekeztem a szulesi fajdalmakra pedig mind azt akartam folidezni, latni hogy valoban en vagyok, az en gyerekem.

Csodalatos kis csoppseg volt, meg most is latom az arcat, nem volt semmi baba ruham, illetve egy kis csecsemo ellatasahoz szukseges felszerelesem. Egy kezeslabas volt rajta es ennyi. Nem is ertettem, hogy hogyan lehetseges, hogy EN ne vasaroltam volna ossze minden fontos kelleket?

Nem volt ferjem, nem volt senkim, DE tudtam ki az apuka. O nem vallalta, hogy a sajatja, neki mar mas elete volt es menekult elolem, es csak kinevetett.

Nem csak o hanem mindenki. Ugy ereztem magam mintha az eletem gennyesen szethullik. Igaz azt is ereztem az egyetlen dolog ami szep es hitet ad a tovabb lepesben a gyerek, de ugyanakkor hatraltatott, hogy az almaimat megvalositsam.

Inkabb remalomnak kategorizalnam, mert mielott folebredtem, azt gondoltam soha nem akarok gyereket SOHA.

Es azt az embert sem akarom az eletemben tobbe.

Igen boldogtalan vagyok.