Fagyos a reggel, talan az egyetlen nap amikor irigykedek a Napra.
A borom megfeszul, barazdas lesz es mintha az elet, a ver visszavonulna a szivembe ahol meleg van, ugy halnak el a mozdulataim.
Egy dio a szived.
Kemeny burok.
Nem bejutni akarok, hanem vegignezni ahogy a csonterecskek egyre erosebbek lesznek es lassan lassan mar latni se birom majd.
Nem szanalomra vagytam vagy sajnalatra egyszeruen tiszteletre amit nemcsak en hanem minden ember megerdemel. Legyen az koldus, gazdag, haldoklo, egeszseges, cigany, sotetboru, kinai, amerikai, orvos, tanar, diak, gyilkos, napszamos BARKI... nem csak azt kellene figyelembe vennunk amit cselekszunk es az alapjan itelkezzunk, attol meg az ember EMBER marad es ugyanolyan meltosaggal lehet vele kozolni, hogy most nem adsz apropenzt a koldusnak vagy eppen segitesz mind annak ellenere is hogy muveletlen es kisse pofatlanul meresz.
Minden ember megerdemli a tiszteletet es az emberszamba valo vetelt.
es megis egyszer...
Mikor mindennek vege elhalvanyulsz.
A sotetseg karmaiba merulve, nem talalod az utat a mindensegbe es megis konnyes szemeid torolgetve bamulod az eget, nevetve...
Nevetesed keseru, gyaszos...ures szived hianyos megis keresed az utad a feny fele,
de nem talalod, mert valami viszatart ide es mikor megtalalod rajosz vegre
Hogy szamodra mindennek vege...
Fekete pont a feher lapon. Fekete pontok. Soha nem kitorulendo fekete pontok. Es megis mosolygunk. Ma vagyunk es egyik pillanatban mar nem.
A diohej is vedi gyumolcset es is vedtem...
Csonthej lett az en szivem burka is.
