Mar par napja erzem, hogy kezd eluralkodni rajtam a melankolia. Igaz hogy kedvelem a sotet szineket, de nem a termeszetben es nem a lelkemben.

Ujra atelni keszulok egy Osz vegi honapot. Talan vidaman tudnam atveszelni, ha legalabb minden estem olyan lenne mint amilyent nemregiben ateltem, lehet kepzeletemmel meg hozzasegitettem hogy fenomenalis mezokent eljem meg, de akkor is szeretnek meg ilyen estekkel meglepni a kis harcost.

...nehany tulterhelt es igen atszaradt nyikorgo lepcson a foldfelszinen is alabb kanyarodtam, mar a szurkes feny sem szurodott be az attetszo oriasi hideg ablakokon, mar csak a nyers fiatal fabol keszitett disztargyak ektelenkedtek a melegszinu falon, lepteim iranyvaltasara kenyszerultek hisz egy fatorzs takarta el az elottem akadalyozo oszlopot, barnas es merev latvany volt, szinte olyan halottias, mindaddid amig tekintetem megnem ragadta a fatorzs also reszen viragzo mohak sokasaga. Megis elet van. A foldon egy fonott kosarka, gombolyded es elegge vonzo latvanya magaval ragadott, fokep a csokor virag ami ellepte az egesz kosar terfogatat.

Korbetekintettem es mar nem a melegszinu fal mereszkedett be elmembe, hanem sotet es ugyanakkor forro kovek helyetesitettek a megszokott latvanyt.

Nehany megmunkalt faasztalka es igen sulyos szek kinalta fel szotlanul magat szemelyunknek.

Feher szovet takarta a csupasz feluletet valamint gondosan elokeszitett keramia evoeszkozok. Pici vakablakocskakon keresztul suvitett a szel, mar a maganyos falevelek sem hulldogaltak, inkabb olyan arva, koldus kepet varazsolta elombe a fak latvanya. Olyan segelyhivaskent mozzantak meg az agak es minden egyes falevel lehullasa egy vercsepp volt az elhalt talajon, mindekozbe gondolataim megzavarta a ropogo tuz hivogato szavai illetve egy meleg kez....